Vizsgálati módszer az erősáramú berendezések szigetelőinek szennyezettségi fokára
1. Vizsgálati tételek a szigetelők szennyezettségi fokára vonatkozóan
A felsővezetékek szigetelési konfigurációja fontos kérdés a tervezési, üzemeltetési és karbantartási egységek számára. A szigetelés konfigurációját vagy a szigetelők számát vagy a szál hosszát főként a szigetelőszál szennyeződési áttörési feszültsége szabályozza. A tervezőknek a tervezés során tudniuk kell a vezetékfolyosó szennyezettségi fokát, majd eldönthetik, hogy milyen típusú szigetelőt, hány darab szigetelőt használnak, vagy mekkora a kúszótávolság. Az üzemeltetési és karbantartási részlegeknél rendszeresen figyelni kell a berendezés körüli szennyezettségi fok változására, és időben meg kell állapítani, hogy az aktuális szigetelési konfiguráció megfelelő-e, vagyis ellenőrizni kell a kúszótávolságot.
A szigetelők szennyezettségi fokának vizsgálata általában magában foglalja az ekvivalens sósűrűség és az ekvivalens szürkesűrűség vizsgálatát, esetenként további szennyezési ion komponens vizsgálatra van szükség.
2. Egyenértékű sósűrűség és nem oldódó lerakódási sűrűség
2.1. Az ekvivalens sósűrűség és az ekvivalens szürkesűrűség-teszt meghatározása
Az ekvivalens sólerakódási sűrűség (ESDD) a NaCl-mennyiség (mg/cm2) egyenértékű a szigetelő felületére tapadt szennyeződés vezetőanyag-tartalmával négyzetcentiméterenként. A szigetelőfelület vezetőképességét jellemzi a szennyeződés teljes feloldódása után. Az ekvivalens sósűrűség növelése jelentősen csökkenti a szigetelő szennyeződési áttörési feszültségét.
A nem oldódó lerakódási sűrűség (NSDD) a szigetelő felületéhez kapcsolódó nem oldódó lerakódások (mg/cm2) négyzetcentiméterenkénti mennyiségére vonatkozik. Az NSDD bizonyos befolyást gyakorol a szigetelő szennyezés-áttörési feszültségére. Ahogy az ESDD növekszik, a szigetelő szennyeződési áttörési feszültsége csökken, de a hatás sokkal gyengébb, mint az ESDD-é.
2.2. Az ESDD és NSDD hatása a szennyezés áttörési feszültségére
Az ESDD és NSDD növekedésével a szigetelő szennyeződési áttörési feszültsége negatív exponensekkel csökken, és a fő hatás a só sűrűsége. A szennyezés áttörési feszültsége és az ESDD és NSDD közötti összefüggést a következő képlet mutatja.
(1)
Ahol a és b az ESDD és az NSDD befolyási mutatói a szennyezés áttörési feszültségére.
1. ábra: Összefüggés a különböző szigetelők szennyeződési áttörési feszültsége és sósűrűsége között
2.3. Az ESDD és NSDD vizsgálati módszerei
Az ESDD és NSDD tesztek 3 kategóriába sorolhatók különböző műveletek szerint:
a. Távolítsa el a szigetelőt vagy szimulálja a szennyezett szálat a távvezetékről, majd tisztítsa meg és mérje meg a helyszínen;
a. Távolítsa el a szigetelőt vagy szimulálja a szennyezett szálat a távvezetékről, és vigye el egy laboratóriumba, hogy megtisztítsa és megmérje;
c. A mintavevő törülközővel törölje le és vegyen mintát a szigetelőből közvetlenül a tornyon, majd vigye vissza a mintavevő törülközőt a laboratóriumba áztatásra és tesztelésre.
A két a és b módszer a leggyakrabban használt vizsgálati módszer. A c módszer magasabb követelményeket támaszt a kezelővel szemben, és könnyen elhagyja a szennyeződést, ami alacsony tesztelhagyást eredményez. Jelentős előnyei vannak azonban a helyszínen nem szétszerelhető oszlopszigetelők, valamint a nehezen tisztítható kompozit szigetelők és vezetékes szigetelők élőmunka-szennyezés-mintavételénél.
A két a és b módszer esetében az ESDD és NSDD tesztfolyamat az 1. ábrán látható.
2. ábra ESDD és NSDD tesztfolyamata
A teszt lépései röviden a következők:
(1) Használjon bizonyos mennyiségű desztillált vizet (10 μS/cm) a szigetelő szigetelő részeinek felületén lévő összes szennyeződés megtisztításához (A tisztított tartomány az összes szigetelő alkatrész felülete, kivéve a vas lábakat és a kiöntő cementfelületet) ;
(2) Gyűjtse össze az összes kimosott szennyeződést egy tiszta edénybe;
(3) Keverje fel teljesen a szennyezett folyadékot, és miután a szennyeződés teljesen feloldódott, mérje meg a szennyezett folyadék vezetőképességét vezetőképesség-mérővel, és mérje meg egyidejűleg a szennyezett folyadék hőmérsékletét. A szennyvíz vezetőképesség-mérővel mért vezetőképességét át kell számítani a 20-as értékrefokozataz alábbi képlet szerint, és az ekvivalens sósűrűséget a szigetelő felületével és a vízfogyasztási paraméterekkel együtt kell kiszámítani;
(4) Szűrje meg a megtisztított szennyvizet;
(5) Mérjük le a szűrt szűrőpapírt, vonjuk le a szűrőpapír tömegét, hogy megkapjuk a hamutömeget a szigetelő felületén, majd hasonlítsuk össze a szigetelő felületét, hogy megkapjuk a szigetelő ekvivalens hamu sűrűségét.
Ahol a vezetőképesség hőmérséklet-átalakítási képlete a (3) lépésben:
(2)
Ahol,btegy hőmérsékletfüggő együttható, amely a következőképpen számítható ki:
(3)
A mai ekvivalens sósűrűség-mérők általában automatikus hőmérséklet-korrekciós funkcióval rendelkeznek, amely a vezetőképességet automatikusan 20 fokos eredményre konvertálja.
Ezután az ekvivalens sósűrűséget a szigetelő felületén a következő képlet szerint kaphatjuk meg:
(3)
Ahol ESDD az ekvivalens sósűrűség, mg/cm2;Aa szigetelő szigetelő felülete, cm2;Va szigetelők tisztításához szűrt piszkos folyadék térfogata, cm3;Saa szennyezett folyadék sótartalma, kg/m3. A leírásokSaéss20a (4) képlet mutatja.
(4)
A mintavételi törülközővel végzett mintavételi módszerhez csak a mintavevő kendőt desztillált vízbe kell áztatni, jól fel kell keverni, majd a fenti módszerrel mérni kell a vezetőképességet, az egyenértékű sósűrűséget, a hamutömeget és a hamu sűrűségét.
Megjegyzendő, hogy a vizsgálat során le kell vonni a vizsgált víz sótartalmát. Bár a vizsgált víz vezetőképessége rendkívül alacsony, a vizsgált víz vezetőképességének az eredményekre gyakorolt hatását nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha a szennyezettségi fok vizsgálatát néhány tiszta területen végzik.
Ez a dokumentum az ekvivalens sósűrűség és az ekvivalens szürke sűrűség vizsgálati táblázatát adja meg a tesztvíz hatása nélkül. A táblázatban vannak írott képletek. A bemenet és a hamu minősége automatikusan megkapja az ESDD és NSDD eredményeket.
2.4 Tesztpontok
Megjegyzések az egyenértékű sósűrűségre és a nem oldódó lerakódási sűrűségre vonatkozóan
(1) Legyen óvatos a szennyezésmérő szigetelő szétszerelésekor, hogy elkerülje az ütközés okozta szennyezésveszteséget;
(2) A szennyeződésmérő szigetelőket a laboratóriumba visszaszállításukkor be kell csomagolni, és a csomagban lévő szennyeződést a későbbi vizsgálatok során a szennyezőfolyadékba kell önteni;
(3) Ha mintavételező törülközővel vesz mintát, próbáljon meg minél több mintavételi törülközőt használni, és óvatosan törölje le a szigetelő minden részét, hogy minimalizálja a szigetelőn maradt szennyeződést.
(4) Ügyeljen a szűrőpapír minőségére a hamu sűrűségének tesztelésekor. A szűrőpapírt a teljes szárítás után le kell mérni.
3. Ionösszetétel vizsgálat
3.1. Az ionösszetétel vizsgálat célja
A szigetelő felületén a szennyeződés összetétele összetett, és az ionos összetétel meghatározása a következő funkciókat tölti be:
(1) Adja meg a szigetelő által okozott szennyezés típusát.
A szigetelők szennyező összetevői jelentősen eltérnek a különböző természeti környezetben és a különböző ipari szennyező forrásokban. Az ionos komponensek beszerzése segíthet a szigetelő körüli szennyezés típusának és forrásának megítélésében. Ha a Ca mennyisége2 plusza mocsokban sokkal több, mint Naplusz, ez azt jelenti, hogy a környezet szárazföldi; például NEM3-az anionban ] teszi ki a fő részt, ami azt jelzi, hogy a szennyezés itt gépjármű-kipufogó típusú szennyezés; Cl-nagyobb arányt képvisel, ami azt jelzi, hogy a szigetelő tengerparti környezetben van.
3. ábra Tipikus tengerparti vonalszigetelők szennyezési összetevői
(2) Határozza meg a szennyezés áttörési feszültségét
A különböző szennyezőanyagok oldhatósága eltérő. Például a CaSO4gyengén oldódó anyag, míg a Na-sók könnyen oldódó anyagok. Ha a CaSO tartalma4magas, a szigetelő szennyeződési áttörési feszültsége megfelelő lesz. Ahogy az alábbi ábrán látható, K4a CaSO növekedésével növekvõ szennyezõdési áttörési feszültség többszöröse4tartalom.
4. ábra CaSO hatása4tartalom a szennyezés áttörési feszültségének növekedéséről
3.2. Ionösszetétel vizsgálati módszer
A mért ionösszetételű objektumok a következők:
(1) Kation: kb2 plusz, Mg2 plusz, Naplusz, Kplusz, NH4plusz;
(2) Anion: SO42-, Cl-, NEM3-, PO43-;
A vizsgálatot általában ionkromatográffal végzik, és a vizsgálat eredménye a tömegkoncentráció mg/l-ben vagy mg/kg-ban, azaz az egységnyi térfogat/tömegben lévő ion tömege.
A teszt kationra és anionra oszlik. A kationteszt lépései a következők, az anionteszt lépései pedig hasonlóak:
(1) Készítse elő a műszert, állítsa be az ioncserélő oszlopot és a vezetőképesség-detektort a mért ionoknak megfelelően, és végezze el a hibakeresést a műszeren, amíg a rendszer alapvonala stabil lesz.
(2) Közbenső oldat elkészítéséhez vegyen egy bizonyos mennyiségű egyionos standard törzsoldatot, és adjon hozzá ionmentesített vizet, hogy közbenső oldatot kapjon, majd állítsa be a különböző koncentrációjú kevert standard munkaoldatokat.
(3) Rajzolja fel a standard görbét, elemezze a mintát, és határozza meg az egyes ionok koncentrációját a mért ion csúcsmagassága vagy csúcsterülete szerint.
A fenti ionokon kívül a szigetelőanyag-szennyezés gyakran tartalmaz kis mennyiségű F-t-, NEM2-, Cu2 pluszszervetlen ionok és szerves anyagok, például xilóz és galaktóz. Mivel ezek az ionok nagyon kis arányt képviselnek, általában nem veszik figyelembe őket a szennyező ionok jellemzésekor.